Globus Globus
Globus

Nincs olyan magyarországi fogyasztó, aki ne ismerné a Globus márkanevet, mely  tradicionális, sok évre visszamenő tapasztalatot és valódi értékeket takar. A Globus gyár elődjét 1882 –ben alapította Weiss Manfréd és Bertold.

A gyár a hadsereg részére főleg hús- és kávékonzerveket, kisebb mennyiségben pedig gyümölcs- és zöldségkonzerveket, leveskivonatokat készített. (ez lett az alapja a későbbi csepeli Weiss Manfréd Műveknek). A két háború között a cég jelentősen bővült: a harmincas években megvette például a nagykőrösi Pátria Konzervgyárat, majd a kecskeméti és a szegedi konzervgyárat is. Magát a Globus márkanevet 1924-ben jegyeztették be.
Az államosítás után több konzervüzemmel összevonva 1950-ben alakult belőle a Budapesti Konzervgyár, alapvetően a főváros ellátására. Ismertebb termékei ez idő tájt az üveges készételek voltak, specialitása pedig a libamájkonzerv, amelyet nem utolsósorban Nyugatra is szállított. A hatvanas és hetvenes években a háztartásokban és a vendéglátásban is rendszeressé vált a konzervek használata, s legtöbb az 1985-től ismét Globus néven forgalmazott termékekből fogyott. 

Ma is arra törekszünk, hogy fogyasztóinknak a jól megszokott Globus minőséget biztosítsuk, megőrizve a tradíciót.

A jó választás egy életre szól!