Az Orkla cég felvásárolta a Hamét

Az Orkla cég felvásárolta a Hamét

 

2015.12.11- Megszületett a megállapodás, miszerint a vezető márkás fogyasztási cikkeket gyártó norvég Orkla megvásárolja a cseh Hamé élelmiszeripari vállalatot . A Hamé vállalatcsoport piacvezető a pástétomok, konzervhúsok, készételek, lekvárok, ketchup, bébiételek és egyéb tartós és hűtött élelmiszerek piacán Közép-Európában.  Az eladó egy luxemburgi székhelyű magán befektetési holding. A megállapodás még az illetékes versenyhatóságok jóváhagyására vár.

 

"Pozitívnak értékelem ezt a változást. Egy jelentős növekedési és bővülési időszak után a Haménak szüksége van egy erős, tapasztalt tulajdonosra, aki fenntartja ezt a lendületet, valamint kellőképpen kihasználja a cég nyújtotta lehetőségeket, illetve egyúttal támogatják a Hamét a jövőbeli növekedés és fejlődés érdekében. "mondta Martin Štrupl, a Hamé vezérigazgatója.

 

A Hamé kiemelkedő cseh élelmiszeripari termelő vállalat a tartós és hűtött élelmiszerek piacán. A cég indulása az 1920-as évekbe nyúlik vissza.

Az elmúlt időszak nagyon sikeresnek mondható, hiszen a Hamé jelentősen tudott növekedni. 2014-ben 8%-kal növelte az értékesítését a saját és az importált termékekből, elérve ezzel a 5,548  milliárd CZK-t. 2015 első hat hónapban 14%-kal növekedett az értékesítése 2014 ugyanezen időszakához viszonyítva.

A bevételek növekedése főként a kulcsfontosságú országok, mint Szlovákia, Magyarország, Románia és Németország export növekedéseinek köszönhető, valamint a pozitív cseh üzleti eredmények is jelentősen hozzájárultak ehhez.

Az elmúlt években a Hamé jelentősen bővült disztribúcióban és termékportfolióban egyaránt. 2014 elején a Hamé Romániában megvásárolta a La Grande Famiglia márkát, mely ezen a piacon a különféle tengeri halakkal, mustárral, lekvárral és paradicsomos termékekkel van jelen a piacon. Emellett 2014 októberében a Hamé bejelentette, hogy felvásárolta a DOMA, Prešov, Szlovákia legnagyobb majonéz, majonézes szószok, mártások, tartár szószok, salátaöntetek gyártóját.

2015-ben a Hamé bejelentette, hogy folytatja a saját termelésének korszerűsítését és ezzel egy időben megújítja a saját márkás termékeit, valamint bővíti a termékportfóliót. Mára a Hamé portfóliója mintegy 1700 különböző típusú termékekből áll össze: pástétomok, konzervhúsok, készételek, növényi termékek, gyümölcs keverékek, lekvárok, aszalt gyümölcsök, bébiételek, ketchup, majonéz, tartármártás, bagettek, szendvicsek, szörpök és egyéb. A Hamé mintegy 40 országba, világszerte öt kontinensre exportál olyan márka neveket, mint az OTMA, Znojmia, Hamánek, Hamé Life Syle, Veselá Pastýřka, DOMA és Vasco da Gama.  Hamé-nak jelenleg 10 gyára van és mintegy 2400 alkalmazottat foglalkoztat. A csoport központja Kunovice-ben található (Dél-Morvaországban). Bővebben a www.hame.cz –n olvasható több információ.

 

Az Orkla vezető szállítója a márkás fogyasztási cikkeknek és koncepcionális megoldást nyújt a élelmiszerboltoknak, a vendéglátásban és sütőipari piacokon egyaránt a skandináv országokban, a Baltikumon és néhány Közép-Európai országban, valamint Indiában. Az Orklát jegyzik az oslói tőzsdén és a központi irodája Oslóban van. 2014-ben a csoport forgalma elérte a 30 milliárd NOK-ot, és mintegy 13.000 alkalmazottal dolgozott az év végén.